Természetvédelmi konfliktusok kezeléséről

  A biodiverzitás csökkenésének egyik oka a természetes élettér csökkenése. Nem meglepő, hogy a fajok megmentésére vonatkozó erőfeszítések közvetlen konfliktusba hozzák a természetvédőket és a helyi lakosságot. Frank és Sarkar (PLoS One, 2010) nemrég megjelent cikkében három esetet is bemutat, ahol a konfliktust a játékelmélet segítségével végiggondolva megérthetjük, hogy a konfliktus mennyiben feloldható és segítségével még akár kölcsönösen előnyös helyzet is elérhető. 

Kétoldalú konfliktus

  A szerzők első példája a hiénakutyák (Lycaon pictus) a Hluhluwe-iMfolozi Parkba való visszatelepítését tagolja. Míg a természetvédők a hiénakutyák számának emelkedését szeretnék látni, és ennek érdekében egy hosszú évek óta futó visszatelepítési programot indítottak elegyítve azt egyes egyedek területi mozgatásával kerülendő a belterjes szaporulatot. Az egyenlet másik oldalán a helyi állattenyésztők állnak, akik az állataikat féltik és a természetvédelmi parkot elhagyó hiénakutyákat egyszerűen levadásszák. Bár a konfliktus kétoldalú, a helyi ökoturizmus is jó szemmel nézné az állomány emelkedését, és így érdekeik egyeznek a természetvédőkkel.

  A problémát némileg leegyszerűsítve mindkét oldalnak két lehetséges stratégiája. A helyiek vadásszák az állatokat, vagy sem; a természetvédők pedig vagy folytatják erőfeszítéseiket, vagy sem. Sajnos a játéknak csak egy Nash-egyensúlya van: folytatni a korábbi viselkedést. Ez ugyanis az egyetlen stratégia-pár, ahol egyik félnek sem áll érdekében megváltoztatnia a viselkedését. Könnyű belátni ugyanakkor, hogy összességében jobban járnak a felek, ha a helyiek elfogadják a hiénakutyák jelenlétét, hiszen így nem lenne szükség további betelepítésekre. Egy egyszerű átváltható-hasznosságú kooperatív játék, még ha a szerzők nem is így nevezik, megoldhatja a problémát. Egy ilyen játékban minden koalíció rendelkezik egy rá jellemző, karakterisztikus értékkel, kifizetéssel. Ezt az értéket aztán tetszés szerint eloszthatják. Ha tehát a természetvédők számára anyagi megtakarítást jelent az, ha a farmerek stratégiát váltanak, illetve, ha az ökoturizmusnak ettől magasabb bevételei lesznek, ennek az összegnek egy részét átadhatják a helyi lakosoknak. Ha elég sokat fizetnek, akkor jobban megérni nem levadászni a hiénakutyákat.

 Háromoldalú konfliktus

  Ez az eset kevésbé izgalmas, itt a konfliktus a vörös fajd (Lagopus lagopus scotius), az azzal táplálkozó kékes rétihéja (Circus cyaneus), illetve az ezt is prédának tekintő szirti sas (Aquila chrysaetos), illetve az ezen állatok mögé felsorakozó érdekvédők között alakult ki. Itt a helyi érdek a vörös fajdra épülő vadászati turizmus volt, amihez igyekeztek a helyi populációt minél magasabb szinten tartani. Ennek egyik módja csökkenteni a legfőbb természetes ellenségének, a kékes rétihéjának jelenlétét. Alapvetően három módszer merült fel:
  A héjaállomány csökkentése.
A héják számára alternatív táplálék terítése.
  A héjaállományt kordában tartó szirti sasok betelepítése.
Mindhárom lehetőségnek megvannak az előnyei, hátrányai. Az elsőt a fajdvadászok de facto már alkalmazták is, bár a héja vadászata hivatalosan illegális, így természetesen ez a módszer a természetvédők számára elfogadhatatlan. A második lehetőség a héjavédők számára a legvonzóbb és mind szakértelem, mind elkötelezettség szempontjából valószínű, hogy az ő kezükben lenne a megvalósítás is. A harmadik a szirti sasok védői számára vonzó alternatíva, de ugyanakkor a fajdvadászok támogatását is bírja. Ennek alapján minden érdekcsoport rendelkezik egy cselekvési lehetőséggel, illetve másrészről a szerzők a helyzet részletes lemzésével ordinális (sorrendi) preferenciákat fogalmaznak meg a különböző stratégia-kombinációk esetére.


  A játék elemzése itt is egyetlen Nash-egyensúlyt mutat, de a játék nem fogolydilemma. A konklúzió sem teljesen világos, a szerzők négy Pareto-hatékony (Pareto hatékony=olyan helyzet, ahol csak úgy növelhetjükvalamely résztvevő hasznosságát, ha valaki másnak csökkentjük.) stratégia-profilt is találtak és sejtetik, hogy itt is nagykoalícióban gondolkodva, az eredmény megfelelő elosztásával, transzferekkel működne a dolog, de a mag említésre sem kerül és így azért lehet a dologhoz 1-2 szavunk.


Többoldalú konfliktus

  A három érdekcsoport csak bemelegítő volt, általános problémaként a Fülöp szigeteki korallzátonyok és a közelükben folyó halászat konfliktusát vizsgálták. A korallzátonyok hihetetlenül gazdag élővilága veszélybe került a hatékonysága miatt illegálisan is alkalmazott robbantásos halászat és általában a túlzott halászat miatt. A probléma a jól ismert közlegelők problémájához hasonlít: még ha el is határozzák a halászok, hogy mérséklik a fogást, minden egyes halásznak érdeke ettől egyénileg eltérni. Itt furcsa módon konfliktus nem a környezetvédők és a halászok között van (csak), hanem tulajdonképpen halászok állnak szemben más halászokkal. A pusztuló korallzátonyon egyre kevésbé kifizetődő a halászat, önmérsékléssel az iparág hosszú távú nyereségességét lehet növelni. Bár a szerző nem hivatkozik rájuk, a kérdést alaposan körbejárta Funaki és Yamato (1999), és egy korábbi cikkemben (Kóczy, 2003) eredményeiket  bizonyos speciális esetekben tovább finomítottam. Sajnos ebben az esetben az eredmények nem túl bíztatóak a szerzők is csak a halászok között kialakuló informális, kölcsönös bizalom alapú megegyezésekben látnak reményt Nash-egyensúlyból való kitörésre.