A probléma kezeléséhez először is meg kell határozni az agresszivitás fogalmát és annak elviselhető, “normális” szintjét. Ezek tisztázásához az etológia tudománya nyújt segítséget. Csányi Vilmos szerint akkor beszélhetünk agresszióról, “ha azonos fajú egyedek erőszakkal igyekeznek egymást valamilyen erőforrás közeléből eltávolítani vagy ennek megszerzésében, illetve elfogyasztásában a másikat megakadályozni”. Vagyis az agresszió jelentős biológiai funkciót tölt be, hiszen “egyrészt növeli az egyed rátermettségét, mert számára erőforrások elnyerésének lehetőségét biztosítja, másrészt főként csoportosan élő fajok esetében hozzásegít az erőforrások optimális elosztásához a csoporton belül”. Janza Frigyes szerint “a támadó hajlam nem rendellenes jelenség, különösen olyankor, ha a kutya a területét őrzi, vadászik, udvarol, fájdalmai vannak vagy a kicsinyeit védi. Ilyenkor az emberek megtámadása nem neurotikus jelenség.” Ugyanakkor a kutyák viselkedéstanával foglalkozó szakemberek rámutatnak, hogy minden ötödik kutya valamilyen viselkedészavarral terhelt és ezek közül a leggyakoribb a kóros agresszivitás.
Mivel a kutyák évezredek óta az emberek között élnek, ezért rájuk is vonatkoztatható az a társadalmi elvárás, hogy ne veszélyeztessék a környezetüket. Ez azt jelenti, hogy az etológia meghatározásaitól némileg eltérően általában az embereket és a haszonállatokat indokolatlanul nem veszélyeztető agresszivitást fogadjuk el "normálisnak". Az ezt meghaladó, vagyis az elfogadhatónál nagyobb veszélyt jelentő, nem provokált és ismétlődő agresszivitást tekintjük ezért e dolgozatban - és az állatorvosi praxisban egyaránt - kórosnak és kezelendőnek.
A kóros agresszivitás minden kutyafajtán, mindkét ivarnál és bármely életkorban előfordulhat. A leginkább a fajtatiszta ebekre és a kifejlett kanokra jellemző. “Harapós” fajták többek között a német juhászkutya, a cocker és a springer spániel, valamint a csau-csau. A halálos kimenetelű támadások a közepes és a nagy testű, harci, őrző-védő és szánhúzó kutyák körében fordulnak elő, mint a pit bull terrier, a rottweiler, a német juhászkutya, a dobermann, a kaukázusi juhászkutya és a szibériai husky. A leggyakrabban kettő vagy több kutya támadása jár halálos következménnyel.
A férfiak és a fiúk kétszer olyan gyakran szenvednek el kutyaharapást, mint a nők és a leányok. A harapások áldozatainak többsége, mintegy 60 %-a 10 éven aluli, a halálos kimenetelű támadások ennél is nagyobb arányban irányulnak gyermekek ellen. A legtöbb emberharapás előzetes provokálás nélkül történik és a megtámadott személy ismeri a kutyát, 55%-ban saját kutya a támadó.
A KÓROS AGRESSZIVITÁS OKAI
A kutyák kóros agresszivitásának számos oka lehet. Örökletes hajlam, szervi megbetegedések és környezeti hatások is kiválthatják. Ezek diagnosztizálása nehéz feladat. Tekintettel a probléma veszélyességére, felelőtlenségnek tekinthető, ha a szokatlanul agresszív kutya tulajdonosa nem fordul állatorvoshoz.
A kóros agresszivitás örökölhetősége nagy, ezért etikátlan, ha a tenyésztők – anyagi vagy más megfontolás miatt - nem selejtezik ki az agresszív tenyészállatokat.
A hirtelen jelentkező, előzmények nélküli támadások szervi megbetegedés gyanúját keltik. Az idegrendszeri problémák (veszettség) mellett látás- és hallászavar, a különböző okokra visszavezethető fájdalmak, valamint egyes anyagforgalmi és hormonális megbetegedések állhatnak a háttérben.
A környezeti tényezők közül a fajtakiválasztás az egyik leggyakoribb hibaforrás. Sokan nem tudják felmérni, mivel jár egy a dominanciára hajlamos, nagytestű, őrző-védő vagy szánhúzó kutya vásárlása. Vannak, akik a bűnözési helyzet romlása miatt szándékosan vesznek agresszív ebet vagy “vadítják” a kutyájukat.
A korai szocializáció fogalmával és fontosságával a tenyésztők és a kutyatartók gyakran nincsenek tisztában. Az állattartók néhány személyiségi jegye is szerepet játszhat. Az ideges, az emocionálisan instabil, a félénk és a fegyelmezetlen emberek kutyái gyakrabban válnak agresszívvé. Kiválthatják a problémát a tartás és a táplálás során elkövetett olyan hibák is, mint a túlzott engedékenység, a kóborolni hagyás, az elégtelen foglalkozás, a brutális bánásmód (az indokolatlan és a rendszeres büntetés), valamint a hiányos táplálás is. Sajnos Magyarországon ma még sokan valósággal terrorizálják a kutyájukat vagy embertelen körülmények között, pl. állandóan megkötve tartják.
Az állam és az önkormányzatok felelősségéről ritkán esik szó. Pedig az állattartási kultúra kialakításában, a kutyatartás körülményeinek szabályozásában döntő a jelentőségük. Ugyancsak jelentős a civil szervezetek (ebtenyésztők, állatvédők) hatása is.
A KÓROS AGRESSZIVITÁS TÜNETEI
A kóros agresszivitás visszatérő jellegű és nyilvánvaló tünetekkel jár. Alapformái az offenzív vagy támadó és a defenzív vagy védekező agresszivitás, mely utóbbi lehet aktív és passzív is. Ezektől eltér a ragadozó agresszivitás, mert annak eredeti célja a táplálékszerzés.
A jellemző viselkedési tünetek a szőr borzolása, a merev figyelés, a fogvicsorítás, a morgás és a harapás. Az agresszivitás alapformái bizonyos viselkedési jelek alapján egymástól elkülöníthetőek:
Az offenzív agresszió során a kutya a fejét és a farkát magasan tartja, füleit hegyezi, szájzugai előrehúzottak és az áldozat szemébe néz. Testtartása, járása merev, feszes, morog és a fogát vicsorítja.
A defenzív agresszió esetében a kutya a fejét lesunyja, a pupillái tágak, fülét hátracsapja, szájzugait hátrahúzza (szinte vigyorog). Igyekszik meglapulni, remeg és a farkát a hátulsó lábai közé csapja.
A ragadozó kutya meglapulva les, nyálzik, farkát csapkodja, lassú léptekkel lopakodva közeledik, majd hirtelen, hang nélkül rohanja le az áldozatát.
Az agresszivitás ezen kívül is sokféleképpen csoportosítható. Jelentkezhet fajon belül és kívül (vagyis és irányulhat kutyák, emberek, kutyák vagy más állatfajok ellen), a falkán (vagyis családon és a családhoz tartozó állatok körén) belül vagy azon kívül is. Funkcionális (az állatorvosi gyakorlat igényeinek inkább megfelelő) szempontból a legismertebbek a domináns, a félelmi, a területvédő, a birtokló, a táplálékvédő, az oltalmazó, a kutyák közötti, a fájdalmi, a játék közbeni, a szülői, az átirányított, idiopatikus és a ragadozó agresszivitás. Ezekről később bővebben is szó lesz.
A KÓROS AGRESSZIVITÁS GYÓGYKEZELÉSE
A kóros agresszivitás gyógykezelése során a legfontosabb szempont, amit minden esetben figyelembe kell venni, hogy az általában nem múlik el magától és kezeletlenül súlyosbodik. Csak a kiváltó okok körültekintő vizsgálata után, pontos diagnózis birtokában kezelhető eredményesen. Ma a kutyatartók korlátozott anyagi körülményei miatt az esetek részletes kivizsgálása gyakran nem valósítható meg, de törekedni kell rá az eredményesség érdekében. Ugyanakkor tudni kell, hogy néha a leggondosabb kezelés sem hoz eredményt vagy nem érhető el teljes vagy végleges gyógyulás, hanem meg kell elégedni azzal, hogy a kutya agresszivitása mérséklődik és biztosan megfékezhetővé válik.
A kezelést végző szakember először tájékozódik az előzményekről. Tisztázza, hogy a kutya szülei agresszívek voltak-e? Milyenek voltak a beszerzés körülményei? Hol és hogyan tartják, mivel és ki eteti? Van-e másik kutya a háztartásban? Mikor észlelték először, milyen ingerre, milyen körülmények között? Ki ellen irányul és milyen gyakorisággal jelentkezik az agresszió? Hogyan viselkedik közben a kutya? Vizsgálni kell azt is, hogy milyen a tulajdonos és családtagok viszonya a kutyához, mi a véleményük az esettel kapcsolatban, bíznak-e a kezelés eredményességében?
A kezelésben a kutyával foglalkozó valamennyi személynek részt kell vennie. A jól megtervezett kezelési program eredményességét tapasztalatok szerint nem befolyásolják a tulajdonos azon személyiségi jegyei (vagyis az idegesség, a félénkség, a kiegyensúlyozatlanság és a fegyelmezetlenség), amelyek a kutya agresszivitásának kialakulásában szerepet játszhattak.
A körülmények
Vizsgálata gyakran csak a tartási helyen lehetséges.
A szervi megbetegedések kizárása érdekében az alapos állatorvosi vizsgálat mellett indokolt lehet néhány műszeres és laboratóriumi kiegészítő vizsgálat elvégzése is (vérkép, vérkémia, röntgenvizsgálat, EKG, pajzsmirigy panel, ACTH stimulációs teszt stb.). Ha a kutya embert harapott, megfigyelés alá kell venni, elhullás esetén az agyvelő intézeti vizsgálatát el kell végeztetni a veszettség kizárása érdekében.
A kezelési program összeállítása előtt tanácsos feljegyezni, hogy milyen ingerekre, milyen gyakorisággal, mennyi ideig és milyen súlyossággal jelentkezik az agresszió. Ez lehetőséget ad később a kezelés hatékonyságának megítélésére.
A kezelés kezdetén az agressziót kiváltó okok távoltartására kell törekedni. Általában az is hasznos, ha egy ideig nem foglalkozunk a kutyával. Ez a mellőzöttség hiányérzetet kelt, ezáltal javítja a későbbi kezelés eredményességét.
Ha az agresszivitás hátterében szervi ok áll, annak kiküszöbölése az elsődleges. Minden más esetben a viselkedés módosítására irányuló nevelési programot kell végrehajtani, ami alapvetően két részből áll. Mivel a különböző kutyáknál eltérő ingerekre és ingerküszöbszinteknél jelentkezik az agresszió, ezért a legfontosabb feladat, hogy a kutya megtanulja nyugodtan elviselni az ingereket, vagyis csökkenteni kell az érzékenységét és meg kell emelni a küszöbértéket. Ezt deszenzitizációnak nevezzük. Előbb kerülni igyekszünk az agressziót kiváltó ingereket, majd fokozatosan hozzászoktatjuk a kutyát azokhoz. Kezdetben lehetőleg semleges helyen, a kutya figyelmét részben elvonva, távoli, gyenge ingereket idézzünk elő és dicsérjük, jutalmazzuk az állatot, ha nyugodtan viseli el azokat. Ezután az ingereket fokozatosan növeljük. Ha a kutya közben izgatottá válik, akkor rövid szünet után vissza kell térni a még tolerált szinthez.
Alapszabály, hogy a helytelenül alkalmazott büntetés vagy jutalmazás egyaránt erősítheti az agresszivitást.
A viselkedés módosításának másik része az átnevelés. Ennek során a küszöbértéket meghaladó ingerekre adott választ igyekezünk megváltoztatni. Ez a kutya alapvető engedelmességi kiképzésén, illetve a régebbi ismeretek felelevenítésén alapszik. Célja, hogy a kutya fegyelmezhető legyen és mindig a tulajdonos által elvárt reakciót nyújtsa, pl. idegen érkezésekor a helyére menjen és ott maradjon. Ha a kutya korábban nem kapott engedelmességi kiképzést, akkor semleges helyen, tapasztalt szakember segítségével kezdjük el a munkát. Gyakoroljuk a behívást, az ülést, a fekvést és a helyben maradást, szájkosárral és anélkül is. Ha a kutya megfelelően teljesíti feladatokat, akkor a módszert kombinálhatjuk a deszenzitizálással. Folytassuk a kiképzést az agresszió jelentkezésének helyén, kezdetben enyhe, majd fokozatosan erősödő ingerek mellett.
Meglehet, a deszenzitizáció több munkával jár, mint az átnevelés, de hatása a tulajdonos távollétében is érvényesül, ezért mindenféleképpen tanácsos megkísérelni.
A kan kutyák ivartalanítása az esetek mintegy harmadában az agresszivitás csökkenését eredményezi. Bizonyos problémák (a dominanciára törekvés, a más kanokkal szembeni agresszió és a kóborlási vágy) jelentősen mérséklődnek a műtét után. Az elterjedt tévhittel szemben az eredményesség szempontjából közömbös a kutya életkora a műtét elvégzésekor. A nőstények esetében csak akkor hozhat eredményt az ivartalanítás, ha az agresszivitás tüzeléskor, álvemhességkor vagy az alom védelmében jelentkezik. Máskor hatástalan.
A nevelési programot gyógyszeres kezeléssel is kiegészíthetjük. Egyelőre nem rendelkezünk minden esetben hatékony, abszolút megbízható eljárással. A legtöbb gyógyszer alkalmazása ma még kísérleti jellegű, ráadásul drága és önmagában nem elegendő a probléma megoldásához. Segíthetnek az állat környezetének védelmében és a viselkedés megváltoztatásában, de nem helyettesítik a megbízható elzárást vagy az agresszivitás csökkentését célzó nevelési programot.
Fontos figyelembe venni az esetleges mellékhatásokat és a káros gyógyszer-interakciók széles körét. A legjellemzőbbek az emésztőszervi és a keringési komplikációk. Ennek azért is nagy a jelentősége, mivel a gyógykezelést gyakran hetekig, hónapokig kell folytatni. Ezért minden új készítmény alkalmazása előtt alaposan tájékozódni kell a szóba jöhető mellékhatásokról. El kell végeztetni az előzetesen ajánlott vizsgálatokat (EKG, vérkép, vérkémia) és követni kell az állatorvos utasításait a folyamatos ellenőrzéssel kapcsolatban. Tudni kell azt is, hogy egyes készítmények nem csak az agresszivitást, hanem az ember elleni támadás következményeitől való félelmet is csökkentik, ezért a helytelen gyógyszeralkalmazás növelheti a veszélyt. A laikusok által végzett “házilagos” kezelés ezért is különösen veszélyes!
A kóros agresszivitás kezelésének legfontosabb célja és egyben alapfeltétele, hogy az emberek elleni támadásokat megelőzzük. Erre több lehetőség is nyílik, ilyen az elzárás, a póráz, és a szájkosár használata. Amennyiben a megbízható védelem nem biztosítható, mert a tulajdonos nem tudja izolálni a kutyát a potenciális áldozatoktól, képtelen megfékezni, szájkosárral ellátni, avagy nem igényli az állat gyógykezelését, illetve a kezelés láthatóan eredménytelen, akkor az eutanázia, vagyis az állat fájdalommentes végleges elaltatása lehet a végső megoldás. Ez – természetesen – az utolsó a szóba jöhető lehetőségek közül, azonban az emberek védelmében néha meg kell tenni. Különösen a visszatérő, a súlyos és a váratlan támadások jelentkezésekor, a közepesnél nagyobb súlyú kutyák esetén kell megfontolni az eutanázia lehetőségét. Az ilyen állatok menhelyi elhelyezése csak további problémák forrása.
A KÓROS AGRESSZIVITÁS MEGELŐZÉSE
Az agresszivitás megelőzése összetett feladat, amibe be kell vonni minden érintettet:
-Ki kell zárni a viselkedészavarral terhelt állatokat a tenyésztésből.
-Segíteni kell a megfelelő fajtakiválasztást.
-Fokozott figyelmet kell fordítani a korai szocializációs időszakra.
-Meg kell követelni a megfelelő tartási körülményeket és bánásmódot (állatvédelem).
-El kell végezni a közepes és a nagytestű fajták alapvető engedelmességi kiképzését.
-Tiltani kell a kóborlást és a kutyák vadítását.
-Az őrző-védő, a harci és a szánhúzó kutyákat biztonságosan kell izolálni.
-Agresszív magatartás észlelésekor alapvető elvárás a környezet, a potenciális áldozatok védelme, a támadások megelőzése (elzárás, póráz, szájkosár) és a kutya gyógykezelése.
-Fel kell hívni a figyelmet a korai felismerés és időben megkezdett beavatkozás jelentőségére.
-Fokozott hangsúlyt kell fektetni a gyermekek védelmére.
-A társadalom szintjén alapvetően két lehetőség adódik a beavatkozásra: az ismeretterjesztés és a jogi szabályozás.
Az ismeretterjesztés elsősorban az állatorvosok és az állatvédők feladata.
A) Az elektronikus média és az írott sajtó segítségével a fent felsorolt megelőzési feladatok népszerűsíthetőek. A rendelők várójában szóróanyagokkal kell a tulajdonosok figyelmét felhívni a megfelelő fajtakiválasztás jelentőségére, valamint a leggyakoribb viselkedészavarokra (emberekkel szembeni agresszivitás, kutyákkal szembeni agresszivitás, félelem stb.) és azok kezelhetőségére, mert sokak számára ez ma még nem természetes.
B) A tenyésztői szervezetekben szakmai továbbképzéseken tudatosítani kell a tenyészállatok kiválasztásának szabályait és a korai szocializáció szerepét. Ezek ismerete nélkülözhetetlen a probléma leküzdésében.
C) A kutyatámadások elleni védekezés oktatását be kell építeni az iskolai, óvodai tananyagba. Elméleti oktatás és szituációs játékok során kell megismertetni a gyermekeket a teendőkkel:
-mindig kérdezze meg, szabad-e a kutyát simogatni
-kerülje a gazdátlan kutyákat
-ismerős kutyával se játsszon durva játékot
-ha egy kutya megtámadja, maradjon mozdulatlan és csendben, ne fusson, ne nézzen az állat szemébe és ne próbálja meg elkergetni
-ha a kutya megnyugszik, próbáljon meg lassan, oldal irányban távolodni
-ha a kutya ráugrik, tartsa maga elé, ami nála van (táska, kabát, játék stb.) vagy védje az arcát és a nyakát a kezével
-minden kutyatámadás után kérjen segítséget a felnőttektől (elsősegély, orvosi ellátás, a kutya megtalálása stb.)
Módosítani kell a kutyatartással kapcsolatos jogszabályokat. Mivel széles a kóros agresszivitásra hajlamos fajták köre, nem lehet további fajták tartásának tilalmával eredményt elérni. A kutya sokirányú hasznot hajt a társadalom és az egyes emberek számára (őrzés-védelem, vadászat, rendőrségi és határőrségi munka, vakvezetés, életmentés, a városlakók százezreinek rendszeres testmozgása, sokak számára családtag vagy az egyetlen társ stb.), ezért indokolatlan és káros is lehet a kutyatartás korlátozása adminisztratív eszközökkel (ebadó, tiltó ebrendeletek). A kutyatartást szabályozni kell, mégpedig oly módon, hogy az a jelenség okainak kiküszöbölésén keresztül érje el a kívánt hatást. A leginkább javasolható az állattartók polgári és büntetőjogi felelősségének kiszélesítése. Ma rendkívül körülményes a kutyájukat kóborolni, másokat veszélyeztetni hagyó tulajdonosokkal szembeni, nem anyagi természetű kártérítési igények érvényesítése. A legnagyobb nevelő hatás és visszatartó erő azzal érhető el, ha az emberek elleni kutyatámadásokról szóló híradásokhoz kapcsolódnának a tetemes kártérítésekről szóló hírek is.
A kutyatartással kapcsolatos egyes igazgatás-rendészeti szabályok is módosításra szorulnak:
A) Az egységes gyakorlat kialakítása érdekében megfontolandó egy országos hatályú “ebrendelet” megalkotása. Ennek fontos része lenne a központi ebnyilvántartási rendszer kidolgozása, a kutyák egyedi azonosítása, a veszettség elleni védőoltások egységesített nyilvántartása, az állategészségügyi és állatvédelmi ellenőrzési és követelményrendszer, a közterületen és a nyilvános helyeken való közlekedés szabályai; a kutyák által okozott emberi sérülésekkel, közlekedési balesetekkel és egyéb károkkal kapcsolatos eljárási szabályok és sok más kérdés is. Az önkormányzatokra is fontos kötelezettségek hárulnak a kutyák agresszivitásának mérséklésében, hiszen a területükön működő kutyafuttató területek és kutyakiképző iskolák alapvető szerepet játszhatnak a kutyák szocializációjában és a tulajdonosok közt zajló tapasztalatcsere lehetőségének megteremtése révén a problémák korai felismerésében és azok kezelésében. Ugyancsak e rendeletben kellene rögzíteni az emberek elleni kutyatámadások körülményeiről, a kutya vizsgálatáról és kezeléséről vezetendő nyilvántartás szabályait.
B) A kutyák emberek elleni agresszivitásának vonatkozásában káros az utcán összeterelt kutyák tömeges védőoltása. A legtöbb kutyatartó csupán évente egyszer, a veszettség elleni oltáskor mutatja meg a kutyáját állatorvosnak. Elősegítené a probléma kezelését, ha az oltással egyidejűleg lehetőség nyílna a kutyák klinikai vizsgálatára és konzultációra is. Ugyancsak módosításra szorulnak az embert harapó kutyák megfigyelésének szabályai. Szükséges, hogy a harapási eset kapcsán ne csak a veszettség kizárása történjen meg, ami természetesen alapvető, hanem az agresszivitás kezelése is. Ezt az indokolja, hogy ma Magyarországon több kutya pusztul el az agresszivitás, mint a szopornyica következtében és több emberi halálesetet okoz ez a probléma, mint a veszettség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése