Most,hogy öreglettem, rozzant és vaksi, sőt talán kissé süket is, most, hogy nem tudom már elkergetni a hívatlan idegent úgy, mint ifjúkorom delén, nem tudok már örömömben a nyakadig ugrani, amikor hazajössz este, a bundám már nem ragyog úgy,mint egykor, amikor a nap is csak rácsodálkozni tudott, most, hogy megöregedtem...Nem szeretsz már többé???
Nem tudok dolgozni már, erőm fogytán és fájnak a csontjaim.
Ha az őszi nap sugarai melengetik fájó tagjaim és én ezt élvezettel tűröm,ha nem hallom meg, hogy megjöttél és csak napozok tovább…
Te meggyűlölsz ezért???
Többé nem számít, hogy életem minden percében Téged szolgáltalak,hogy ugyanúgy örültem az üres mosogatólének is,ha csak annyi jutott,mint kényesebb társaim a virslinek sem…?
Hogy amikor bánatod volt és ember meg nem hallgatott,én odaültem melléd, fejem az öledbe tettem és lelkem minden rezdülésével csak arra gondoltam, hogyan enyhíthetném fájdalmad?
Hogy amikor Gyermeked elesett és térdét felsértve sírni kezdett, én odarohantam és sós könnyeit nyalván, arcát csiklandozva harsány kacajra váltott?
Hogy mennyi vidám órát töltöttünk együtt a mezőn, nyulakra és pockokra vadászva?
És amikor megfogtam egy nyulat, és eszembe sem jutott, hogy magamnak tartsam meg,pedig abból soha egy falatot sem kaptam, mégis boldogan-büszkén rohantam vele oda Hozzád,egyetlen elismerő, meleg szavad mindennél többet jelentő boldogságáért?
Hát tényleg nem jelent mindez Neked már semmit?
Vagy… talán soha nem is számított?
Most, hogy megöregedtem, és Te kivittél egy elhagyatott erdőszéli útra,elhajtottál az autóval, de én azt se nagyon tudtam, merre mentél el,és csak ültem ott bambán, hogy ezt miért tetted…
Nem értem...
Nem tudom...
Én csak annyit tudok,hogy én, a kutyád,még így sem...még most sem tehetek semmit az ellen, hogy szeresselek.
Ég Veled.
Köszönet a cikkért: Giricz Imrének,aki segítségemre van,hogy az az állatokat ne fosszuk meg boldogságuktól,életüktől és az emberek kegyetlenségüktől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése