Hívja a szabad,tág mező,a messze komorló hegyek sötét tömege,a sötétzöld erők illata-hívja -vonzza,mint a mágnes...
Aki most eléje állna,annak neki ugranak és küzdene amíg lélegezni tudna.
Kóbor kutyának néznék,ha éjjeli csavargás közben találkoznának vele.
De a város csöndes,néma volt.
Már kikerült a házak közül,elsuhanó alakja már vágtat,hasa szinte súrolja a földet.Tanyaházak mellett robogott el,a kutyák riadtan ugatnak utána,de Darling csak vágtat,nem lankadva,de egyre előre.
Tüdeje megtelik a szabadság levegőjével,érzi a messzi fenyők illatát,a fű szagát;valamerre érzi a vizet is,de érzi még az embereket is;valahol lovak dobognak,csordát érez és egyszerre feltámad benne az éhség.
Mintha megváltozott volna.Már nem úgy fut,mint a kutya,hintázó futással,hanem mint a farkas,egyenletesen és mégis gyorsan,váltogatva lábait.
Éhes!
Két szeme vörösen tüzel.Nem vágyik olyan húsra,amely az emberek szagát viseli,olyan hús kell neki,amelyik véres,még meleg...
Nyúl ugrik fel előtte,riadtan és menekülni próbál.
Darling most már vad vadász,aki zsákmányt akar ejteni.
Két hátsó lába,mint rugó dobja el a testét és ráveti magát a mezei nyúlra.A nyúl felugrik előtte, és Darling fogai átharapják a nyakát,egyetlen harapással.
Eszik.A hús meleg és vértől gőzölgő.
Jól lakottan vágtat tovább fel egy magas dombra,a tetején megáll s visszafordul.
Most kell fel a nap,piros sugárzás hullik széjjel;a hajnal öltözteti a mezőt,a síkságot rózsaszínű ruhába.Olyan minden mintha égne.Lángol a harmattól terhes fű,csillog,mint pirosló gyöngyszem.
A hajnal végigpermetezte a tájat,de már felbukott a látóhatár széléről a fehér sugarú nap,és megfestette a rózsaszínt fehérre.
Fényesen,melegen olvadt szét a nap fénye,és sötét zöld lett újra a fűtenger.Formát alakot kapott minden.A messzi tanyaházak,a farmok és szinte már elérhetetlen távolban,a város.
Darling nézi a kibontakozó tájat,még egyszer átéli ösztönösen azt ami volt,aztán hátsó lábaira ereszkedik és beleüvölti fájdalmát a tiszta reggelbe.
A panaszos hang megerősödik és diadalmas újongásá alakul.
Aztán megfordul a hegyeken sötétlő erdő felé.
Most ébredt fel benne a farkas,és futni kezd a vadon felé.Oda ahonnan kitudja hány nemzedék óta elszakadt.
A kis város ahonnan a kutya elszökött a Sziklás-hegység lábánál terül el,onnan északnak a fehér hósivatag Alaszka.
A kutya az erdőben ügetett ,mint a falkából kivert ragadozó,piros torokkal és véres szájjal.Két szeme tüzelt,mint a parázs,és veszedelmes lett emberre és állatra egyaránt.
Vad lett!Eldurvult állat,amelyet a szeretetlenség és az emberi kegyetlenség taszított vissza a múltba.Farkassá vált.Vérengző lobóvá.Amióta kitört a tanyasi ketrecéből,azóta gyilkos lett.Fogai először emberhúsba merültek el,megízlelve a vér szagát,szájában és torkában a vér íze égett.Azóta rátört minden állatra,a nyúl után az őz következett,a szarvas.Vad iramban száguldott a rohanó állattal,hogy aztán a hátára ugorva elharapja a torkát.
Egyik este,lesben állt egy kis folyónál.
Holdvilágos,tiszta este volt.A hold szinte nappali fényt árasztott.
A farkassá vált kutya ott lapult az erdő szélén.Darling már kiismerte a szél járását,tudta hogy a szél feléje fúj és kipárolgását nem ismerik fel az inni kívánni állatok.
Várt.A földre lapulva,-zsákmányra-éhesen.
Karcsú őz lépkedett félénken a víz felé,elkóborolt állat lehetett,csordától elszakadt fiatal lény;még tapasztalatlan.
Félve tekintett körül,aztán a vízhez ügetett.Mohón kortyolva a folyó friss,hideg vizét.
Darlingnak sem kellett több,támadott.Gyors,nesztelen ugrással tört elő rejtekéből,fehér csattogó fogakkal.Félelmetes gyorsasággal közelítette meg az őzet,amely hirtelen elugorva menekülni kezdett.A kis farkas teste elrugaszkodott a földtől és egyetlen hatalmas csapással leterítette.
A fiatal őz még védekezni is képtelen volt,mert az éles fogak,mert az éles fogak átharapták a torkát,pár lépést tudott még tenni,mielőtt a hatalmas súlytól össze rogyott.Darling csattogó fogakkal esett neki.A holdfényes,tiszta éjszakában először harsant bele valami hívó,éles-elnyújtott üvöltés.
Ez volt az ő első igazi "fakas" hangja,amely az elejtett zsákmányra hívta fel társait.A hang végig harsant az erdőn,és erre felfigyeltek az állatok.Farkas üvölt csak így,falkában vadászó ordas.
Alig hangzott el vérfagyasztó üvöltése,messziről de azért élesen és áthatóan megjött rá a válasz.
Valahol az erdő mélyén egy lobó válaszolt hívó szavára.
Darling egész testében megremegett.
A társtalan farkasban felébredt a vágy a falka után,felébredt benne az ősi ösztön,hogy együtt rohanjon-száguldjon a többiek,akitől elsodorta valami rejtélyes erő.
Torka mélyéről újra felhangzott a hívó üvöltés.Hatalmas termetű hím farkas állt meg a folyó mellett.Szürke testén megcsillantak a hold sugarai.
Megtorpant Darling előtt,mert megérezte az állaton az ember szagát.De ott feküdt az elejtett őz,véresen és még melegen,és a vér íze,a hús szaga elűzte a farkas pillanatnyi megtorpanását.
A két állat szemben állt egymással,felborzolt szőrrel,vörös szemekkel,csattogó fehér fogakkal.
Egy pillanatra úgy látszott,hogy a farkas ráveti magát Darlingra.A vadon égett benne vad dühvel az elfajzott rokon ellen,aki most egy elejtett őz mellett állt,talán harcra készen.De a hím farkasban élt az a tudat,hogy a zsákmányhoz hívták:Farkas üvöltéssel,húsra éhesen.
Megzavarodott.
Darling,aki az emberek között is élt már,lehajtotta a fejét.Megérezte a vele szemben álló állat erejét.Ha hím lett volna,akkor már rá vetette volna magát csattogó fogakkal.
De így alkalmazkodni akart.
Nem az emberrel állt szemben,aki ütötte-verte,aki ellen fellázadt vére piros lángolásával,hanem a fajtájához tartozó állattal,melyet ő hívott ide lakomára.
Darlingban a felébredt ősi ösztön és az embertől nyert alkalmazkodó képesség dolgozott,amikor lehajtott fejjel megfordult és a megölt prédához lépett.Kiszakított magának egy darabot és enni kezdett.
Így adta értésére az állatnak,hogy nincsenek támadó szándékai.A hatalmas farkas egy pillanatig nézte,aztán melléje osont.Kitépett ő is egy darab húst,a még gőzölgő tettemből és nagyokat falva megette.
Békésen falatoztak egymás mellett,a hold fénye alatt a néma éjszakában.
Újabb szürke testek osontak elő az erdőből,mint fekete árnyak.Megtermett ordasok voltak,lobók,igazi óriás termetű farkasok.Véren felnövekedett,kiveszőfélben lévő fajta,amely vicsorgó fogakkal támadja meg a legelésző csordákat,és az embereket is.
A lobó farkas az őserdőkben él,megközelíthetetlen helyen.Egymagában is veszedelmes és vad,falkában pedig elképzelhetetlen pusztításokat okoz.
Ilyen kis létszámú falka jött most az elejtett prédára,hívta őket Darling lobó üvöltése.
Amint előosontak az erdőből,megtorpantak,éppen úgy mint vezérük.Megérezték,ha gyöngén is már az idegen farkason a gyűlölt ember szagát.De a falka vezér nyugodtan evett és így ők is hozzá láttak a húshoz.
A falka 10-12 farkasból állt,de mind megtermett óriás,a rendesnél szinte kétszer akkora.Félelmetes vadak voltak,mert erősek,izmosak és kitartóak.A kereszteződés által nyert coyot agyvelejük ravasszá tette őket.
Darling most félt először,amióta kitört börtönéből.Nem remegett egész testében,nem nyöszörgött,nem próbált megszökni és menekülni,de határozattan érezte,hogy fél.
Csak a hím farkasban,a falkavezérben reménykedett,akit -mint ahogyan elnevezte magában-Nagy Farkasnak hívott.
A Nagy Farkas melléje lépett.
A falka már megette az elejtett vadat,jól lakott és szoros gyűrűben vette körül az Idegen Farkast,aki ember szagot hozott magával az erdőbe.Olyan volt,mint ők,csak idegen,betolakodó és még is a lobó farkasok üvöltésével hívta őket lakomára.
Valamelyik farkas talán Maró feléje kapott,de Nagy Farkas felmordult.
Ez a védelmező mozdulat mentette meg Darling -most már Idegen Farkas-életét.
A falka tudomásul vette,hogy Idegen Farkas,Nagy Farkas védelme alá áll,és nem bántotta.
Nagy Farkas beleszimatolt a levegőbe aztán megbökte Idegen Farkast,és a falka élére állva ügetni kezdett.
Így került Darling a lobók falkájába,ahol azonban örökké "idegen"maradt.
Nagy Farkas párja lett,vele együtt járta az erdőt,együtt kerítették be a zsákmányt és ölték meg.A többi csak megtűrte.Maró morgott,ha a közelébe került,Ravasz rávicsorította a fogait,Üvöltő kerülte és a falkagyűlésen nem hallgatták meg.
Nagy Farkas sokszor megtépte,ha emberektől hozott rossz szokásaival megbontotta a falka rendjét vagy vétett a falka törvényei ellen.Idegen Farkas szomorú lett és komor.
Csak akkor bocsájtottak meg neki,amikor elvérzett egy vadászaton.
Akkor már kölykei voltak;Fekete Ordas,Félszemű,és akit a legjobban szeretett,mert termetre és erőre a Nagy Farkasra,okosságban és lázadozásban rá ütött:Szürke Ordas.
Három fiával vadászott és harcolt.Érezte,hogy ez a három farkas megvédi őt a többiek ellen,ha a Nagy Farkas elesik.De csak Szürke Ordas maradt mellette végig.
Fekete Ordas elkeveredett a falkával,Félszemű külön utakon járt,és csak Szürke Ordas védte meg őt,még Nagy Farkassal szemben is.
Szürke Ordastól rettegtek a többiek,mire megnőtt.Úgy tudott harcolni,mint Nagy Farkas,de vadabbul,csak erejét nem mutatta.Ha azonban rátámadtak,akkor felvillogott véresen a két szeme.
Ezen túl,csak ketten jártak:az anya farkas és Szürke Ordas,ha nem kellett a falkával együtt lenni.Idegen Farkas úgy nézett rá,mint valamikor Gracere.
Sokszor gondolt vissza az egyre távolodó időre amikor ketrecben volt még és testén zuhogtak Johnson ütései,és arra az estére amikor meleg tenyér simogatta meg a nyakát;Grace tenyere.
De már messze volt ez az idő,az elködösült múltban,amelyeket csak ösztönösen érzet még meg az őserdő mélyén vagy a Tanács sziklán,ahol hidegen ordított a szél...
Aztán Idegen Farkas számára is eljött a vég,a falka észak felé vándorolt,mert emberszagot tépett feléjük a kódorgott szél.
Az élen Nagy Farkas járt,nesztelenül és félelmetesen.Két oldalt Maró és Üvöltő haladt,a falka ebben a háromszögben vonult.
Idegen Farkas hátra maradt,lábát felsebezte egy legördülő szikladarab,nehezen tudott együtt haladni a többivel és így következett be számára az elkerülhetetlen,amely egyformán érint embert és állatot:a halál.
A többiek nem érezték meg vagy nem törődtek vele,hiszen falkában voltak;-erősek és vadak,a vadon törvényei szerint megtámadhatatlanok-amikor egy fa ágai közül ráugrott Idegen Farkasra egy hegyi oroszlán.
Gerince abban a pillanatban eltört a súlyos tehertől.A húsába tépő karmok által okozott fájdalmat nem érezte,sem a fogak gyilkos harapását,csak felüvöltött,halálos kínba még egyszer és utoljára...
Aztán már nem érzett többé semmit.Számára megszűnt a vadon,a szél suhogása,a fák sötét zöldje,az evés,a vadászat.Idegen Farkas ,akit az emberek Darlingnak neveztek kimúlt.
Nagy Farkas és Szürke Ordas egyszerre rontott a támadóra,mire a többiek oda értek már javában folyt a küzdelem.
Marónak sikerült az állat nyakába kapni,ezzel legyöngítve a hegyi oroszlánt,ezután már könnyedén elbántak Idegen Farkas gyilkosával.
A falka tagjai egymás után odamentek Idegen Farkas élettelen testéhez,óvatosan megbökték az orrukkal,vakkantottak egyet.
Ez volt a búcsú és a megbocsájtás.
Csak Szürke Ordas vonyított fel panaszosan,fájdalommal teli üvöltéssel,majd a falka után iramodott fel északnak az erdő felé.
Írta: Giricz Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése