Vadállatok végveszélyben
A kihalófélben lévő állatfajokkal a felelőtlen emberi viselkedés, a mértéktelen vadászat, vagy élőhelyeik elvesztése, kényszerű elhagyása miatt hamarosan már csak archív felvételeken találkozhatunk. Összeállítottuk a végveszélyen lévő fajok listáját, amelyek az elkövetkezendő 5 év során valószínűleg nyomtalanul eltűnnek majd az élővilágból.
Galápagosi óriásteknős vagy elefántteknős, Geochelone nigra
Kutatások szerint Magányos George, a hím óriásteknős a faj utolsó példánya. Nem lehet tudni, pontosan mennyi idős, kora úgy 70 és 100 év között lehet. Egy teknős szaporodás szempontjából ilyenkor van teljesítőképessége csúcsán. 2009 augusztusában a hím óriásteknősnek 2 nősténnyel is sikerült párosodnia, de sajnos a tojások terméketlenek voltak, megpenészedtek, bár a tudósok speciális inkubátorokba helyezték őket, így biztosítva számukra a túlélést. Ha George utódok nélkül pusztul el, nagyon valószínű, hogy ez a fajta örökre eltűnik a Föld színéről. 1971-ig azt hitték, hogy a Galápagosi óriásteknős már rég kihalt, ám abban az esztendőben bukkant rá egy amerikai biológus a híres példányra. A Charles Research Station 10. 000 amerikai dollár jutalmat kínált fel annak, aki talál egy nőstény teknőst ugyanebből a fajból.
Magányos George, az utolsó óriásteknős
Kínai folyamidelfin vagy Baiji delfin, Lipotes vexillifer
A 2006-os decemberi kutatások után a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kínai folymidelfin eltűnt otthonából, a Jangce folyóból. 2007. augusztusában azonban szárnyra kapott a hír, mely szerint láttak egyet úszni a folyón, vagy legalábbis nagyon hasonlított rá. Így a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy mégis létezik néhány példánya. De sajnos a csekély létszám és az élemedett kor nem biztosítják a faj fennmaradását. A Kínai folyamidelfinnek legalább 25 fiatal példányra lenne szüksége a túléléshez. Ismert az a tény, hogy a Jangce vizei mérgező anyagoktól szennyezettek (az ipari forradalom idején épült gyárak hulladékaikat mind a folyókba ürítik). A mérgező anyagok mellett kipusztulásukhoz vezetett a halászhajók kürtjele, amely megzavarta saját frekvenciájukat, így az emlősök nem tudtak egymással kommunikálni.
Kínai folyamidelfin vagy Baiji delfin, Lipotes vexillifer
Vancouver-szigeti mormota, Marmota vancouverensis
A marmota vancouverensis Brit Columbiában, a Vancouver-sziget hegyvidéki területein él. Ez a mormotafajta 2000 májusa óta szerepel a veszélyeztetett fajok listáján. Utolsó számlálásukkor, 1998-ban már csak 75 példányt találtak. Ekkor a kanadaiak munkához fogtak, és megkezdtek az állat fogságban történő szaporítását. A becslések szerint körülbelül 90 mormota él fogságban, ezen felül 30 vadon élő példányt tartanak nyilván. A kanadaiak célja, hogy a mormoták száma elérje a 400-600 példányt. 2005-ben a Vancouver-szigeti mormota már 150 fogságban tartott példányt számlált. E mormotafaj abban különbözik a többitől, hogy bundája barnásfehér foltokkal tarkított. Viselkedését, életvitelét és méretét tekintve is más, mint a többi mormota. Testesebb, mint a többi rágcsáló, a mókusfajták között ez a mormota a legnagyobb állat, 3-7 kg-os tömegével. Rövid lábain ujjak vannak, nagy, görbe karmokkal, feje testéhez képest kicsi.
Vancouver-szigeti mormota, Marmota vancouverensis
Seychelles-szigeteki simaorrú-szabadfarkú denevér, Coleura seychellensis
Többnyire már csak a természetkönyvekben találni, de néhánya Coleura seychellensis még él Madagaszkár északi részén, a Seychelles-szigeteken lévő barlangokban. A veszélyeztetett állatok listáján szerepel, mióta kiderült, hogy a világon már csak 100 példánya él. A legnagyobb számban a Silhouette és Mahe szigeteken találni simaorrú-szabadfarkúakat. Súlyuk átlagosan 10 -11g, életmódjuk más denevérfajtákéhoz hasonló. Barlangokban, falhasadékokban, fatörzseken, más sötét helyeken élnek, ahol az ember vagy más ragadozó nem jelent rájuk nézve veszélyt. Rovarevők, éjszakai életmódot folytatnak. Az 1860-as években még megszokott jelenség volt, amint naplementekor a denevérek a bambuszligetek fölött repdestek, és ahogy a nap lenyugodott, pihenni tértek ők is pálmalevelekkel borított hegyvidékes sziklák között. A tudósok jelentése szerint kb. 500 denevérre lenne szükség a faj fennmaradásához.
Seychelles-szigeteki simaorrú-szabadfarkú denevér, Coleura seychellensis
Jávai orrszarvú, Rhinoceros sondaicus
A mára mindössze 60 példányt számláló jávai orrszarvú a veszélyeztetett fajok listájának 5. helyét foglalja el. Régebben az egész Ázsiai kontinensen elterjedt volt, ma már csak kisebb területeken legelnek Indonézia és Vietnam erdeiben jávai orrszarvúk. Az 1930 években kíméletlenül vadászták őket Malajzia, India, Burma és Szumátra szigetein. Az orvvadászok értékes szarvukért vadászták az állatokat, melyet gyógyászati tulajdonságokkal ruháztak fel - megalapozatlanul! A helybeliek az erdők kivágásával elpusztították természetes élőhelyeiket. A különböző állatmentő szervezetek erőfeszítései ellenére a jávai orrszarvú túlélési esélyei sajnos nagyon csekélyek. Ennek okai a gyenge szaporodási lehetőség, és a gyakori betegségek, amelyek megakadályozzák a faj fennmaradását.
Jávai orrszarvú, Rhinoceros sondaicus
Sörtés nyúl, Caprolagus hispidus
A különlegesen tömött bundájáról ismert rágcsáló a Himaláján, Nepál, Bengál, és Assam hegyeiben él. Az erdőirtások, a mezőgazdaság és az emberi települések létesítésének hatására számuk vészesen lecsökkent.1964-ben a fajt kihaltnak tekintették, majd 1966-ban mégis felfedezték néhány példányát. A becslések szerint világszerte már csak 100 darab sörtés nyúl él. Sajnos nem képes a fogsághoz alkalmazkodni, így állatkertekben nem szaporodik. A sörtés nyúl különleges ismertetőjele rövid füle, hátsó lábai pedig majdnem akkorák, mint a mellsők. Körülbelül 2, 5 kg-ot nyom, alapvető tápláléka a fák gyökerei, zöldségek, árpa, zab, káposzta, sárgarépa, stb. Szereti a szavannák sűrű füvét, a csapadékos éghajlaton található lombhullató erdőket. Magányos fajta, de mégis láttak már sörétes nyulakat párban élni.
Északi szőrösorrú vombat, Lasiorhinus krefftii
A különösen veszélyeztetett vombat életterülete mára Ausztrália nemzeti parkjaira korlátozódott. A példányszám hirtelen csökkenésének oka fő táplálékuk eltűnése. A becslések szerint világszerte már csak mintegy 113 példánya él a fajnak. Most fut az újratelepítésükről szóló program, melynek során a megmentett és fogságban szaporított példányokat visszahelyeznék a saját természetes élőhelyükre.
Északi szőrösorrú vombat, Lasiorhinus krefftii
Mindorói bivaly, Bubalus mindorensis
Ezt a bivalyfajt 1888-ban Pierre Heude zoológus fedezte fel a Fülöp-szigeteki Mindoro szigetén. Az 1900-as években még 10 000 példányt számoltak, de 1987-re ez a szám drasztikusan lecsökkent 370-re. 2000-ben a bivaly felkerült a kihalófélben lévő állatok listájára. Az eltűnésük fő oka a mezőgazdaság, a túlzott vadászat, valamint a háziállatok által terjesztett betegségek. Jelenlegi becslések szerint számuk kb. 30 és 200 közé tehető. Bár szigorú törvények tiltják a mindorói bivaly vadászatát, mégis leölik őket, ez pedig ellehetetleníti a faj fennmaradását.
Mindorói bivaly, Bubalus mindorensis
Ibériai hiúz, Lynx pardinus
A spanyol, más néven ibériai hiúzt szintén a kihalás veszélye fenyegeti. Egykor gyakori állat volt az Ibériai félszigeten, sőt Dél-Franciaországban is élt néhány példánya, de ma már csak Andalúziában látni párat közülük. A lassú kihalás fő oka a természetes életterük megsemmisítése. Sokan e vadmacskák közül a nyulaknak készült csapdák áldozatai lettek, vagy autók ütötték el őket, mivel élőhelyeikre is betört az iparosodás. A spanyol kormány országos programot indított a csodálatos macskák megmentésére. Egyes lapértesülések szerint 2005 márciusára 100-ra esett vissza a 2000-ben még 400 példányt számláló faj egyedszáma. 2005 március 29.-én világra jöttek az első fogságban született hiúzkölykök. Ez reményt adhat arra, hogy még sikerül megmenteni az egyik legszebb vadmacskáját.
Ibériai hiúz, Lynx pardinus
Vörös farkas, Canis rufus
Ez a fajta farkas testfelépítésében és méreteiben is különbözik unokatestvérétől, a szürke farkastól. A kisebb, izmosabb vörös farkas természetes élőhelyei, Észak-Amerika, Florida és Texas. Ma a vörös farkasok 1, 7 millió hektárnyi erdős területen élnek Észak - Karolinában. 1980-ban kb. 20 példányt tartottak számon, de ez a szám lassan-fokozatosan növekszik. Ma már 207 vörös farkas él szabadon, hála a sikeres szaporító programnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése